Pannon Vinum Borház
“Angyali álmok – tündérudvarban a változás
Látomások, képzelet – a picinyke varázs
Figyelem Őt – gyönyörűséges dorombolás…
Fényre vágyom – kicsinyke borzongás
Fülembe zizzenő – virgonc kis darázs
Szájamban a gerincet olvasztó szívdobbanás…
Csillagok születtek Benned, illatos árnyékvadász.”
“Ez a bor Sabbathielre, az izzó nyár harcos arkangyalára emlékeztet engem.
A szeráf szó jelentése: lángolás, és e bor birtokolja az angyali birodalom erejét.
Színe tömény, mintha a mennybéli festő rubint morzsolt volna bele.
Fellobbanó skarlátvörös lángja tiszta fényű tűz.
Mikor először kóstoltam, őrangyalom csapott egyet a szárnyaival.
Szemem előtt vörös villámok cikáztak.
Bíbor vezér! – szóltam felé – Ízed élő és hallhatatlan. Bölcs vagy és igaz.
Bízom benned! Hajómat semmi sem billentheti meg, míg vigyázó, óvó kezed fölém helyezed.”
“Az aranyló napsugár ezer fénnyel csillogva szikrázik át az üvegen. Levegőre vágyom a mozdulatlanságból. Új utat akarok bejárni, a változás vérpezsdítő szele megsimogatja az arcomat. Az illat, ami maga a korai nyár, pezsdítő, fenséges és tele van energiával, elemi erővel vonz a szabadba. A citrom, a verbéna, a narancs illat élettel telít meg, a friss zöld fű aromája, mint édesen csípős szellő röppen az orromba. Bele akarok harapni a Napba. Az íz, roppanó és kecses. Érzem minden sejtemben a csiklandozó napfény simogatását, testem, amely az első nyári forróságtól felhevült, lassan belemerül egy jégkék vízű mélységesen mély tóba. Az érzések élesek és csilingelőek. Gyorsak és hűvösek, itt minden él, a legparányibbtól a legnagyobbig. Megmerítkezem a forróságban majd a jégben. Újra, valami másra éledek…
lábam alá kanyarodik az eddig ismeretlen út és visz magával a fellegekbe.”